Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Lakóink, tisztelt Látogatóink!

Szakály Község Önkormányzata nevében tisztelettel és szeretettel köszöntöm Szakály Község hivatalos honlapján!

Honlapunkkal törekszünk arra, hogy a községben élők és az ide látogató vendégek is megtaláljanak minden fontos közérdekű információt, továbbá betekintést kívánunk nyújtani Szakály eddigi életébe, jelenébe és jövőbeni terveinkbe, elképzeléseinkbe is. Emellett szeretnénk az itt élő emberek mindennapi ügyintézéséhez segítséget nyújtani. Vallom, hogy a kommunikáció nagyon fontos a mai világban, ezért napi munkám során is arra törekszem, hogy az aktualitásokról mindig időben értesítsem a Tisztelt Lakosságot. Nem szabad elfejteni, hogy az Ő bizalmuk teszi lehetővé azt, hogy mi, választott tisztségviselők értük, a faluért dolgozhassunk!

Tamási Áron, magyar író szerint „Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne”.

Bízom abban, hogy honlapunk és a község látogatóit egyaránt megragadják településünk értékei, barátságos környezete és látogatásuk során éppen úgy otthon érzik magukat, mint mi mindannyian.

Köszönöm, hogy érdeklődésével megtisztelte honlapunkat!

Feuerbach Szabolcs
polgármester

Scroll to Top
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
Érintett domain: szakaly.hu
Kezelt adatkör: SESSION
Süti típusa: Munkamenet sütik
Adatkezelés jogalapja: A GDPR 6. cikk (1) bekezdés e) pontja, tekintettel a GDPR 24. cikkére és 32. cikkére, az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvény 5. §-ára, valamint az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. törvényben meghatározott technológiai biztonsági, valamint a biztonságos információs eszközökre, termékekre, továbbá a biztonsági osztályba és biztonsági szintbe sorolásra vonatkozó követelményekről szóló 41/2015. (VII. 15.) BM rendelet 3. melléklete szerint elvárt feladatokra és az Ákr. 27. § (2) bekezdésére.
Adatkezelés célja: A honlap megfelelő működésének biztosítása
Adatkezelés időtartama:14 nap